Művészetek otthona, otthon a művészetekben | ismeretterjesztő program

A Talentum Egyesület “Művészetek otthona, otthon a művészetekben” címet viselő programot az egyesületet létrehozó és szakmai munkáját irányító, a fent említett előadóművészetek ágait jól ismerő szakemberek hozták létre. A főleg kisiskolásoknak szánt programot mintegy 50 percben mutattuk be, érintve a zenét, a táncot, hagyományokat, színjátszást. A négy művészeti ágat bemutatva egy kirándulásra invitáltuk a hallgatóságot. Létrehoztunk “Zeneházat”, “Táncházat”, “Hagyományok házát” és a “Színházat”. Mindegyik házban tartottunk rövid ismertetőt, amelybe a gyerekeket is bevontuk. Ismerkedhettek a hangszerekkel, Kodály módszerrel, a táncjelírás rejtelmeivel, mozgással, jeles napjaink megünneplésével, illetve a drámajátékokkal.
A programban résztvevő előadók: Greguss Zalán – színművész, Vass B. Tímea – zenetanár, Vass Endre – zenész, Brezovszki Tamara – néptáncpedagógus, Brezovszki Roland – koreográfus. Készítünk feladatlapokat, melyeket a gyermekeknek szétosztottunk, és arra kérjük a tanárokat, tanítókat, hogy hagyományok órán foglalkozzanak a látottakkal.
A 2013-as év tavaszán elindított programmal számos vajdasági településen megfordultunk és több mint 150 előadást tartottunk. Az előadást nagyon élvezik a gyerekek, de a pedagógusok, tanárok körében is igen nagy népszerűségre tett szert. Egymásnak ajánlották az osztályok a települések.